Az Anyaistennő nem feminista!!!
– Avagy a kozmikus szülőszoba genderbérharca
Vannak ezek az újhullámos feminista boszorkánykörök, ahol az „Anyaistennő” már-már valami menő spirituális szuperhős: kicsit Wonder Woman, kicsit Marie Kondo, kicsit Michelle Obama, és mindeközben full Instagram-kompatibilis. Hogy ő aztán végre rendet vág a férfiak világában, kitakarítja a patriarkális port, és újrahasznosítja a toxikus maszkulinitást egy női közösségi kertben. Minden nő istennő! – harsogják a színes posztok, és minden férfi egy leendő tanfolyam-résztvevő vagy minimum bűnbánó báb, aki majd megtanulja, hol a helye a szakrális menstruációs sátorban.
Csakhogy az Anyaistennő a legkevésbé sem feminista. Sőt, ha van valaki, aki a saját karmikus kézzel kötött macrame-hintájáról letekintve zavartan vakarja a fejét a XXI. századi női önmegváltás láttán, hát az pont Ő. Mert az Anyaistennő nem hashtag, nem empowerment-meme, nem jogvédő szervezet vagy coach-branding – hanem a létezés eredendő, kozmikus logisztikai központja, ahol minden férfi, nő, gyermek és önjelölt genderfluid TikTok-jósnő is csak egy átmeneti vendég a nagy létezésbüfében.
Az Anyaistennő nem harcol kvótákért, nem ragad molinót a közgyűlés előtt, nem posztol arról, hogy a patriarchális naplemente mennyire sértő. Ő śakti – az a teremtő, elnyelő, minden ellentétet feloldó energia, aki nem akar férfit játszani, nem akar nőt játszani, sőt: semmit nem játszik. A kozmikus játszmákban Ő maga a pálya, a labda, a játékvezető, meg az összes létező szabálykönyv. Ő nem tüntet, hanem világokat hoz létre és zár le, mosolyogva teremti és tünteti el a történelmet, és közben egyetlen petíciót sem ír alá.
A modern „feminista istennő” kultusz azt hiszi, hogy a szakrális nőiség abban áll, hogy végre minden nő mindent csinálhat – persze egyszerre, egyedül, mosolyogva, jól kinézve, lehetőleg önmagáért és mindenki más helyett is. Csakhogy az Anyaistennőnek nincs szüksége se like-ra, se elismerésre, se önfejlesztő tanfolyamra. Ő már akkor is minden volt, amikor még nem volt feminista klubkártya, nem volt Instagram, nem volt bérkülönbség – sőt, férfi sem volt, csak Ő és a teremtés vibráló lehetősége.
A tantrikus hagyományban az anyaistennő, a Mahāśakti egyszerre ad életet és vesz vissza magához mindent, egyszerre gondoskodik és pusztít, egyszerre anyáskodik és elenged. Neki nincs szüksége quota-ra: ő a kvóta, a mérce, a teljesítmény és a végső zárszó is. Ő az, akinek a kebléből az egész univerzum táplálkozik – közben sosem kéri, hogy egy férfi végre mosson el maga után, vagy hogy a makrokozmoszban legyen végre egyenlőség.
És persze, a társadalom közben magyaráz, méricskél, szavaz: elég emancipált-e az Anyaistennő? Van elég nő az isteni tanácsban? Miért nincs #Anyaistennő2024? A nagy spirituális megváltás közben az Anyaistennő csak legyint: a problémákat nem feminista programmal, hanem átszellemült tudatossággal, kozmikus szeretettel és néha egy jóindulatú pusztítással oldja meg. Aki ezt érti, az tudja: Ő nem konkurál a férfival, nem küzd pozíciókért, nem gyűjt szavazatokat, hanem egyszerűen van. Ő a létezés örök alapja – és kész.
Mert az Anyaistennő nem feminista. Nem is antifeminista. Nem influencer, nem coach, nem politikus, nem Insta-mama. Ő az egyetlen, aki tényleg tudja, mi az, hogy világot szülni, szeretettel tartani, időben elengedni. Minden más csak civilizációs dekoráció, evolúciós influenszerkedés, identitáspolitikai sámándobolás. Az Anyaistennő eközben továbbra is csendben dolgozik – a dolgok szívében, minden férfiban, nőben, minden életben, minden halálban – meg abban a pörköltben is, amit most úgysem eszünk meg, mert glutént tartalmaz.
Aki ezt nem érti, az nyugodtan elindíthatja a következő petíciót, szervezhet workshopot, vagy tarthat női kört: Ő akkor is ott lesz, és ránk mosolyog, mint aki tud valamit, amit soha nem fogunk felfogni semmilyen gender-elmélet vagy társadalmi narratíva segítségével.
