Ízlésficam: amikor a giccs azt hiszi, hogy ő a művészet

Avagy: hogyan halt meg a szépség – és született újjá műanyagban, glitterrel bevonva

Valamikor régen – úgy Kr.e. 480 körül – az emberek még tudták, mi a szép. Arány, forma, ritmus, csend. A templom oszlopai az eget tartották, a szobrok leheletfinom gesztusai a végtelent sugallták. Aztán jött a barkácskultúra, a Pinterest, és a 2+1-es leárazás a lakberendezési boltokban – és hirtelen a giccs elfoglalta a szakrális teret.

Ma már ott tartunk, hogy egy rózsaszín LED-fényben fürdő Buddha-fej többet ér, mint egy sziklaszirten ülő csönd. A szépség elveszett – helyette ízlésficam terpeszkedik mindenhol, önelégülten vigyorogva a kerámia-arany oroszlánfejek és bolti mandalák közül.

A világ ma vizuálisan túltelített. Színek, formák, betűtípusok, logók, ikonok, effektek. És ebben a túltelítettségben valami tragikus történt: eltűnt az arányérzék.

• Minden túl sok.
• Minden túl harsány.
• Minden akar valamit.

A csöndes, befelé nyíló szépség – ami nem akar tetszeni, csak lenni – haldoklik. Helyette jön a „mutatós”, a „de jól néz ki”, a „nagyon menő lett” – kódnyelvei az esztétikai nihilizmusnak.

Ez a világ nem értéket keres, hanem figyelmet. Nem szépséget – hanem hatást. Ezért lesz a giccs az új művészet. Mert harsányabb. Feltűnőbb. Like-olhatóbb.

A szakrális, csak lakásdekor

És itt jön a dráma: a giccs nem állt meg a glam-fotók és a naplementés idézetek szintjén. Betört a szakrális térbe is. Ma már minden spiritualitásba öltözött giccs „szentnek” számít, ha elég jól néz ki.

• Műanyag Ganésha, glitterrel.
• Olcsó fa mandala, lézervágva.
• Mandalás poháralátét, spirituális tértisztító funkcióval.
• Illatgyertya „kundaliní” felirattal.
• És persze a klasszikus: a Buddhafej – aminek a teste sose volt meg.

A Buddhafej lett a nyugati giccs-spiritualitás logója. Áldott nyugalommal néz rád egy betonfalról, miközben az emberek stresszesebbek, mint valaha. Egyetlen célja van: dekoráció. Díszlet a belső ürességhez. Az „így érzem magam harmóniában” kamuszínpada.

Mi a giccs lényege?

A giccs nem csak az, ami csicsás. A giccs az, ami szépséget játszik, de igazság nincs mögötte. A giccs imitálja a formát, de nem tartja a feszültséget. Utánozza a jelentést, de nem hordozza a valóságot.

A giccs: forma nélküli forma. Tartalom nélküli hatás.
A giccs: amikor valami „olyannak akar látszani, amihez soha nem volt köze”.

Ezért veszélyesebb, mint a ronda dolgok. A ronda dolgok legalább nem hazudnak. A giccs viszont szépnek mutatja magát – miközben belül üres, mint egy decoupage-olt tojáshéj.

És a művészet?

A valódi művészet nem hatni akar – hanem megnyitni. Nem „eladni egy érzést” – hanem megmutatni egy igazságot. A valódi művészet nem azt akarja, hogy tetszen, hanem hogy felébresszen.

De ez fáj. Ez zavarba hoz. Ez kényelmetlen. Ezért választják kevesen. A giccs ezzel szemben könnyű. Olyan, mint a cukros üdítő a léleknek: gyorsan ad valamit, aztán otthagy egy kiürült érzést.

A végén……kiderül, hogy nem a műanyag Buddhafej a probléma.
Hanem az az ember, aki úgy érzi, hogy egy műanyag Buddhafej „jó energiát hoz a nappaliba”.

És hogy a giccs nem csak esztétikai hiba – hanem spirituális öncsalás.
A szépség nem díszlet. És a szentség nem design.