Minden állat egyenlő – de a disznó egyenlőbb?

Avagy miért ciki a kolbász, de menő a halas sushi
— A posztmodern étkezés morális kettős mércéje

Ha Orwell ma élne, és nem disznókról, hanem gasztrotrendekről írna, valószínűleg így kezdődne az új Állatfarm:
„Minden állat egyenlő – kivéve, ha Instagram-kompatibilis.”

És valóban: a kortárs morál gasztronómiai mezőn épp úgy csúszik, mint egy avokádós nigiri a bambuszlevélről. Mert miközben a húsevés bűnnek van bélyegezve, és a disznóhús a konyhai ördögtől való, addig a lazacos maki a spirituális well-being netovábbja. Mintha a hal valahogy kevésbé szenvedne. Vagy legalábbis: esztétikusabban halna meg.

A kolbász már nem étel – osztálytudati stigma. Külvárosi nosztalgia, ahol a nagymama még vérrel keverte a hurkát, és a grillrács alatt nem füstölő szándékok, hanem szalonna sziszegett.
Ezzel szemben a sushi nem hús – hanem kulturális élmény. És ha az állat nyersen van tálalva, kis szójaszószban fürdetve, akkor nem áldozat – hanem wellnessgömb a tányéron.

Ez a posztmodern etikai szelektivitás: a disznó bűzlik a bűntől, a tonhal meg szépen tálaltan szublimál.

A disznó túlzottan emlékeztet ránk. Testes, koszos, hangos. Nem lehet belőle minimalistán esztétikus tányért építeni. A disznóhús az, amit a poszthumán jóléti neurózis már nem tud feldolgozni.
Mert a kolbász nemcsak zsíros – hanem őszinte. Megmutatja, hogy húsból vagyunk. A sushi viszont elegáns illúzió: halál, de designer-kivitelben.

Ezért ciki a kolbász. Mert benne van a paraszt, az ipar, a húsdaráló, az erőszak. A sushi viszont: transzcendens táplálék. Kivégzés, de selyempapírban.

És itt jön az új morális paradoxon: valamiért a halat nem számítjuk állatnak. Talán mert nem tud nyüszíteni, nem tud „sírással tiltakozni”.
De a hal is él. Csak csöndesebben. Nem veri ki a biztosítékot. Nem ordít lelkifurdalást. Csak ott van, a szójaszósz alatt, etikailag sterilizálva.

A modern ember szentimentalizmusa szelektív: a malac bőgése bűntudatot kelt, de a hal némasága: felmentő ítélet.

Ez a food-fasiszta kor új rendje:
– ha állati eredetű, de egzotikus, akkor menő
– ha állati eredetű, de hagyományos, akkor alantas

A sushi kozmopolita önkifejezés, a kolbász provinciális önfeladás. Az egyik „gasztroturizmus”, a másik „koleszterines öngyilkosság”.

És eközben a „minden élet szent” spiritualitása sunyin félrenéz.
A lényeg: jól legyen prezentálva. Mert a szenvedés nem baj, csak ne legyen látható.