Szent tehén vagy szent szójabab?
A modern étkezés metafizikai zavarai és spirituális pótcselekvései
Valahol az indiai szubkontinens és egy berlini vegán bisztró között elveszett egy fogalom: a szentség. Az egyik oldalon ott áll a tehén – lassan lépdelő, szemében csillogó tudás, a Földanya megtestesült türelme. A másik oldalon: a szójabab – laborban izolált, probiotikummal tuningolt, csomagolt vákuumbölcsesség. És a nagy kérdés már nem az, hogy mit együnk, hanem hogy minek tekintjük azt, amit nem eszünk meg.
A tehén: mozgó templom vagy metántermelő egység?
A tradicionális világban a tehén szent, mert ad. Tejet, trágyát, melegséget, türelmet. Nem mint termék, hanem mint ontológiai jelenlét. Ő nem azért szent, mert hasznos – hanem mert a dharma testében jár.
Nem a tehén táplál – a kapcsolat táplál, amit vele kialakítasz. És ezért nem esszük meg – nem mert „bűn”, hanem mert túl közeli. Mint egy anya.
A modern világban viszont a tehén kétféleképp létezik:
- mint hús,
- mint bűnbak.
A klímamítosz új főgonosza: a tehén szellent. És szegény Föld ettől szenved. Ahelyett, hogy a repülőgépeket, bányákat, mobilgyárakat vagy a 24/7 datacentereket kérdeznénk meg, rámutatunk a kérődzőre:
„Te vagy a probléma. Mert lélegzel.”
És itt lép be a képbe a szent szójabab.
A spirituálisan tuningolt városi ember új totemje: nincs szeme, nincs emlékezete, nincs anyasága. Cserébe van fehérjetartalma és jó PR-ja.
A szójabab nem néz rád vissza. Nem nehéz megbocsátani neki. A tehén viszont emlékeztet rád. A szemedbe néz, és tudja, ki vagy. Ezért kényelmetlen.
A szójabab olyan, mint az IKEA-buddhizmus: letisztult, lapra szerelt, értelmezhető. Nincsenek benne kérdések – csak tápérték és etikett.
A nyugati spirituális gondolkodás eljutott oda, hogy szent az, amit nem bántunk. De nem azért, mert látjuk benne az Abszolútumot – hanem mert kényelmesebb nem hozzányúlni.
A tehén nem kényelmes. Nagy, hangos, büdös, és közünk van hozzá. A szójabab viszont steril, halk, csomagolt – és nincs múltja. Ezért mentes. És amit mentesnek hívunk, az erkölcsileg steril.
De szentség nem ott kezdődik, ahol a bűntudat elmarad.
A szentség ott kezdődik, ahol jelenlét van, kapcsolat, kölcsönösség – és felelősség.
Nem az a kérdés, hogy húst eszünk-e vagy tofut. Hanem hogy mihez kapcsolódunk.
– Egy ősi rendhez, ahol az állat része az élet szakrális ciklusának?
– Vagy egy globális pótrendszerhez, ahol a táplálkozás csak árnyéka a valódi kapcsolódásnak?
A szent tehén nem az ételről szól – hanem rólad.
A szent szójabab nem rólad szól – hanem arról, hogy mit akarsz elkerülni.
