Szíriuszi Tanács: a spirituális adminisztráció és a magyarok intergalaktikus genezise

Ha létezik abszurdba hajló vallásos-szellemi konstrukció a posztmodern new age panteonjában, akkor a Szíriuszi Tanács kétségtelenül ott ül az elnöki pulpitusról világító fénytrónon. Ez a kvázi-kozmikus szervezet – afféle transzcendens világszövetség – nemcsak a galaktikus diplomácia fellegvára, hanem egyben az emberiség spirituális ügyosztályának felsőbb bírósága is. A Szíriuszi Tanács: ahol a szót nem afrikai delegációk, hanem kristálytestű arkhónok kérik meg.

A szíriuszi tanácsrendszer diskurzusa vallásos archetípusokra épít, de megszabadítja őket a földi egyházak erkölcsi balasztjaitól. Itt nincsenek dogmák, csak „fényalapú döntéshozatal”, ahol az entitások magasabb rezgésű igazságot közvetítenek az emberiség felé, tanácsi konszenzus alapján. Ez a szakrális hierarchia „transz-szubstanciális autoritásként” jelenik meg: a vezetés nem vérvonal, hagyomány vagy tanítás, hanem kozmikus frekvencia kérdése. Aki rezgésileg behangolódik, máris „küldött”.

A Tanács így válik transzcendens adminisztratív entitássá, amely látszólag decentralizált, valójában azonban pontosan szabályozott: ki mikor kap üzenetet, milyen csillag-küldetést vállalt, és mikor kell aktiválni a fénykódot a plexus solarison.

A Szíriuszi Tanács funkciója világos: az emberi egység kozmikus narratíváját szolgálja. A földi zűrzavar közepette felkínál egy felsőbb rend ígéretét, ahol már nincs kultúra, nincs vallás, nincs nyelv – csak egyetemes lélekprotokoll, amely szerint minden létező szerves része az intergalaktikus szerkezetnek. Ez spirituálisan vonzó: megszünteti az egyéni bűntudatot és kollektív kirekesztettséget. Cserébe elég elfogadni, hogy valaki Szíriuszon már eldöntötte, mit is jelent igazából „fényben élni”.

És akkor jönnek a szíriuszi magyarok

A diskurzus sajátos magyar ágában felbukkan az a – mára már legendává nemesedett – elképzelés, hogy a magyar nép a Szíriusz csillagrendszerből származik. Ennek spirituális pszichológiája mély: kompenzálja a történelmi sérelmeket, önértelmezést kínál egy kulturálisan perifériára szorult népnek, és identitáskeretet ad egy kozmikus kiválasztottság képében.

A „szíriuszi magyar” diskurzus azonban ritkán éri el a metafizikai megalapozottság szintjét – többnyire mitikus-nacionalista emelkedettséggel kombinált spirituális infantilizmus jellemzi. Itt már nemcsak arról van szó, hogy „mi istenné válhatunk”, hanem arról, hogy mi már istenek voltunk, csak elfelejtettük. A rovásírás egyfajta kódolt galaktikus nyelv, a magyar nyelv pedig „rezonanciális átjáró a fény-DNS-hez” – legalábbis bizonyos YouTube-csatornák szerint.

A Szíriuszi Tanács mítosza nem véletlenül ilyen népszerű. Vonzó, mert választ ad arra a kollektív szorongásra, amit a globális rendetlenség, a kulturális szétesés és a vallási kiüresedés hagyott maga után. A Tanács olyan szellemi szervezetet ígér, amely mindannyiunk fölött áll, de mindenkivel törődik – csak megfelelő rezgésszámon kell jelentkezni a fogadóórára.

A kérdés már csak az: ki dönt valójában arról, hogy ki hivatkozhat Szíriuszra? És ha már létezik egy kozmikus adminisztráció, vajon mikor indít végre egy interdimenzionális revíziót a Föld nevű bolygó ügyosztályán? Mert a jelenlegi rendszer láthatóan túl sok önjelölt küldöttel dolgozik, és a fénykódok néha furcsán összeakadnak a hiedelemrendszerek vezetékével.